Menü

Please select a template!

Virág Cukrászda és Kávéház

Rólunk

„Az 1874-ben nyílt, francia kézműves hagyományokon alapuló cukrászdát 1922-től a Virágh testvérek vették át.

2016 óta Gyuris László és Reisinger Ferenc szakmai irányítása alatt, a kézműves hagyományok és tradíciók szigorú megtartása mellett – a kor elvárásainak megfelelően alkalmazkodva, mesterséges és kényelmi termékek mellőzésével, de korszerű technológiák alkalmazásával állítunk elő különböző „mentes” termékeket is.

Ezek közül kiemelkedő érdeklődésre tartanak számot cukor és gluténmentes süteményeink, pohárkrémeink, helyszínen főzött fagylaltjaink.

Csapat építő rendezvényeink, ültetett fine dining vacsoráink elvárt fénypontja a kézműves desszert kompozíció a feltálalt, kifinomult ételsor végén.

A klasszikus belváros szívében, helyszínen, kézműves technológiákkal működő cukrászatunk egyedülálló tevékenységét minden erőnkkel igyekszünk megtartani, a szakma szabályainak és hagyományainak fenntartása érdekében.”

 

Virág Cukrászda.jpg 4

Kerdése van?

Kollégáink készséggel állnak rendelkezésre az alábbi elérhetőségek bármelyikén!
Asztalod 15 percig tudjuk tartani, változás esetén pedig keress bennünket telefonon!

Nyitva tartás

Hétfő - Péntek 10:00 – 21:00

Szombat 09:00 – 21:00

Vasárnap 09:00 – 21:00

Virág Cukrászda és Kávéház Szeged

Köszöntünk minden régi és leendő Virág-kedvelőt az újonnan megnyíló Virág Cukrászda és Kávéház hivatalos oldalán!
 

© 2025|Minden jog fenntartva|Adatvédelmi nyilatkozat |Powered by UCS RKeeper